Igen, megcsináltuk, nem kicsit, nagyon!
Mondj IGEN-t a NO TANDÍJ-ra!
03.01
Beszélgetés Körösparti Péter DEHÖK-elnökkel, a HÖOK alelnökével
A képzési hozzájárulás (tandíj) ügyében is az urnákhoz járulnak a választópolgárok 2008. március 9-én. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) február 9-én Egerben tartott közgyűlésén állásfoglalást fogadott el a népszavazással kapcsolatban, amelyben részvételre buzdítja a felsőoktatási hallgatókat. A HÖOK álláspontjáról és a népszavazásról kérdeztük Körösparti Pétert, aki a DE BTK HÖK tagjaként tölti be a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának (DEHÖK) elnöki és a HÖOK alelnöki tisztségét.
- A HÖOK „arra kéri a hallgatókat és mindenkit, akik eddig is támogatták céljainkat, hogy a Köztársasági Elnök által 2008. március 9-re kiírt népszavazáson – élve alkotmányos jogukkal – vegyenek részt és támogassák a HÖOK tandíjellenes küzdelmét.” Ezzel zárul az egri közgyűlésen elfogadott hivatalos közlemény. Itt nincs szó szerint kimondva, mit ajánl a HÖOK, hogyan kell szavazni.
Debrecenben utcára mennek a hallgatók
02.27
küzdelmét.
március 5-i megmozduláson vegyen részt, ezzel is kinyilvánítva a népszavazás fontosságát, valamint azt, hogy szolidaritást vállal az ország minden, a felsőoktatásban tanuló hallgatójával.
Debrecen, 2008. február 27.
a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata
Tandíjvita a szólás szabadságában
02.25
Népszavazás. A három kérdésből ma a tandíjról. Mi az igen, tehát az elutasítás tartalma. Mi a nemé. Mi segít a szegényeknek, mi ösztönöz a minőségre, mi felel meg a társadalom igazságérzetének. Vita. Hiller István oktatási és kulturális miniszter, MSZP, Pokorni Zoltán, volt oktatási miniszter, FIDESZ, Mészáros Tamás, a Magyar Rektori Konferencia elnökségi tagja és Miskolczi Norbert, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke.
Read the rest of this entry »
A HÖOK közgyűlésének határozata a népszavazásról
02.22
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája – mint a magyarországi felsőoktatási hallgatók törvényben nevesített országos érdekképviseleti szerve – hitet tesz a Bolognai Folyamat irányadó dokumentumaiban, különösképpen a Berlini Nyilatkozatban megfogalmazott elv mellett, amely szerint a felsőoktatás közjó és közfelelősség.
Read the rest of this entry »
Az első plakát
02.21
Az elmúlt héten megérkeztek a plakátok a felsőoktatási intézményekbe. A HÖOK még két másik plakátot fog eljuttatni a népszavazásig. Ezzel is szeretnénk felhívni a figyelmet a március 9-én tartandó referendumra.