A HÖOK közgyűlésének határozata a népszavazásról

2008
02.22

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája – mint a magyarországi felsőoktatási hallgatók törvényben nevesített országos érdekképviseleti szerve – hitet tesz a Bolognai Folyamat irányadó dokumentumaiban, különösképpen a Berlini Nyilatkozatban megfogalmazott elv mellett, amely szerint a felsőoktatás közjó és közfelelősség.

Továbbra is nyitottak vagyunk minden olyan kezdeményezésre, amely ésszerűbbé, hatékonyabbá teheti a felsőoktatás finanszírozásának rendszerét. Eddig is partnerek voltunk a reformban, illetve partnerek lehetünk az újító szellemű javaslatok
tekintetében is. Kísérletet tettünk a kormányzat által bevezetett tandíj kiváltására. A tandíj helyett javasolt alternatívánk a már meglévő elemekre épült. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium azonban nem tartotta bevezetésre alkalmasnak a HÖOK javaslatát.

A fentiek értelmében továbbra is teljességgel elutasítjuk az állami finanszírozású képzések költségeinek – részben vagy egészben – a hallgatókra történő áthárítását. Mivel a népszavazás az utolsó lehetőség a tandíjmentes hazai felsőoktatás
megvédésére, és mivel látszik, hogy a Kormány egyértelműen elkötelezett a tandíj mellett, ezért a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának Közgyűlése – amely magában foglalja az összes magyarországi felsőoktatási intézmény hallgatói érdekképviseletét – arra kéri a hallgatókat és mindenkit, akik eddig is támogatták céljainkat, hogy a Köztársasági Elnök által 2008. március 9-re kiírt népszavazáson – élve alkotmányos jogukkal – vegyenek részt és támogassák a HÖOK tandíjellenes küzdelmét.

Miskolczi Norbert
Elnök

Your Reply