A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata (DEHÖK) az elnökség határozata alapján kinyilvánította azon szándékát, hogy támogatja a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) állásfoglalását, amelyet a HÖOK 2008. február 9-én Egerben tartott közgyűlésén fogadott el a képzési hozzájárulás (tandíj) eltörlése érdekében.
A DEHÖK elnöksége egyhangú határozatot hozott arról, hogy a tandíj elleni népszavazás fontosságára való tekintettel 2008. március 5-én, szerdán figyelemfelhívó demonstrációt szervez.
A demonstráció a Debreceni Egyetem főépületétől indul 19 órakor, melynek keretében a részt vevők az Egyetem tér – Egyetem sugárút – Bethlen utca – Múzeum utca útvonalon, az úttest jobb oldalán, rendezett módon a Déri térre vonulnak. A demonstráció formája fáklyás felvonulás.
A politikamentes demonstráció célja kizárólag a tandíj bevezetése elleni tiltakozás, illetve a figyelemfelhívás arra, hogy a népszavazás az utolsó lehetőség a tandíjmentes hazai felsőoktatás megvédésére. A DEHÖK arra kéri a hallgatókat és mindenkit, akik eddig is támogatták céljainkat, hogy a Köztársasági Elnök által 2008. március 9-re kiírt népszavazáson – élve alkotmányos jogukkal – vegyenek részt és támogassák a magyarországi hallgatói mozgalom tandíjellenes
küzdelmét.
küzdelmét.
A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata arra kér minden debreceni hallgatót, hogy a
március 5-i megmozduláson vegyen részt, ezzel is kinyilvánítva a népszavazás fontosságát, valamint azt, hogy szolidaritást vállal az ország minden, a felsőoktatásban tanuló hallgatójával.
március 5-i megmozduláson vegyen részt, ezzel is kinyilvánítva a népszavazás fontosságát, valamint azt, hogy szolidaritást vállal az ország minden, a felsőoktatásban tanuló hallgatójával.
Debrecen, 2008. február 27.
a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata